Magyarországon a két világháború közötti évtizedekben a hivatalos állami és egyházi oktatáspolitika a magyar nyelv és kultúra erősítését, a magyar kultúra szuprementációjának biztosítását célozta meg. Ennek eszköze volt a 19. század második felétől a szlovák többségű illetve szlovákok lakta településeken elindult magyarosítás. A szlovák nyelvoktatást is hátrányosan érintő folyamat sokszor erőszakos formákat öltve károsan befolyásolta.
A magyarosítás legfőbb eszközei az elemi népiskolák voltak. Az állam által létrehozott elemi népiskolák oktatási nyelve nemzeti településeken is kizárólag a magyar nyelv volt. A katolikus és evangélikus egyház által fenntartott elemi iskolákban a 19. század második felétől felhagytak az azelőtt évszázadokig természetes módon, a túlnyomórészt szlovák ajkú paraszti származású tanulók anyanyelven történő, egynyelvű oktatásával.
A két világháború között több mint 50 evangélikus elemi iskolában folyt szlovák nyelvoktatás. Ezek az iskolák a törvényi besorolás szerint úgynevezett C típusú magyar-szlovák iskolák voltak (kettő kivételével). Tantervük szerint szlovák nyelve tanították az írásolvasás tantárgyakat elsősorban a hitoktatás eredményességének biztosítása céljából, valamint a hitoktatás nyelve is a szlovák volt. A hitoktatás alapját a biblikus cseh nyelven íródott egyházi irodalom adta. Ez a fajta oktatás, amely az anyanyelven való írást-olvasást célozta meg heti egy-két órás csatlakozó órák formájában, a magyar nyelvű oktatáshoz kapcsolódott, nehezen fogadható el megfelelő, minőségi, színvonalas, nemzetiségi oktatási formaként annak ellenére, hogy aránylag nagyobb tömegeket érintett. A magyarországi szlovákok nagy többsége még csak nem is ilyen iskolákba, hanem teljesen magyar iskolákba járt.
Az evangélikus egyházkormányzat szembehelyezkedett az anyanyelvi oktatás hatékonyságának növelését célzó törekvésekkel azzal az indokkal, hogy a szülők a magyar nyelv oktatását tartják fontosnak, beérik a heti 1-2 órás szlovák írás-olvasás és hittan tanításával, illetve azzal, hogy nincsenek meg az oktatáshoz szükséges személyi feltételek. Magyarországon a tárgyalt időszakban nem működött szlovák nyelvű középfokú oktatás, felsőfokon a tanítóképzőkben és a teológiai karon a hallgatók heti 2 órában tanulták a szlovák nyelvet. A szlovák nyelvű középfokú és felsőfokú oktatás hiánya miatt a magyarországi szlovákok magyar közép-és felsőfokú tanintézetekben tanultak tovább. Ennek következtében túlnyomó többségük elmagyarosodott, a magyar értelmiség részeként nem egyszer maguk is a magyarosító törekvések előmozdítóivá lettek, ill. indifferenssé váltak nemzetiségük iránt. A szlovák mőveltségő és öntudatú értelmiség meggyengült, háttérbe szorult, nem egyszer politikai zaklatásnak és megfigyelésnek volt kitéve.
Az említett időszakban Békéscsabán a helyi egyházi vezetés kezdeményezései és szándékai ellenére hasonló volt a helyzet. A Horthy korszak utolsó évében négy állami elemi iskola, 1 katolikus elemi iskola és 13 evangélikus elemi iskola működött 3905 tanulóval. Az evangélikus iskolákban az 1948-ban végrehajtott államosításig folyt szlovák nyelvoktatás a fentebb említett formában. A két világháború közötti időszakban az anyanyelvi oktatás helyzete, a nyelv kiszorulása a közéletből, az anyanyelv visszaszorulása a magán-és hitéletbe, társadalmi presztízsének csökkenése, az anyanyelvet kultúrát közvetítő intézmények hiánya, modern szlovák köznyelv kialakulásának akadályozott volta (a liturgia nyelve a biblikus cseh nyelv volt) teszi értelmezhetővé azt a kettősséget, amely Békéscsabán jelentkezik a szlovák nyelvű iskoláztatással kapcsolatosan.
Egyrészt fokozott és erős igény jelentkezett szlovák nyelvű minőségi általános iskolai és középfokú oktatás iránt, másrészt, főleg az 1947-es lakosságcsere utáni trauma keretei között a szlovák iskola újjáalapításának gondjai is megérthetőek akkor, ha tudatosítjuk azt, hogy generációk nőttek fel úgy, hogy nem rendelkezhettek anyanyelvüket, kultúrájukat átörökítő intézményekkel, egy olyan korszakban, amikor a polgárosodás, a társadalmi érvényesülés szükségszerően együtt járt a nyelvváltással, s ennek következtében a szlovákság nagy része „közömbössé” vált saját nyelvével és kultúrájával, értékeivel szemben.
A második világháború befejeződése után a szlovák lakosság érdekképviseletét oktatási ügyekben is az 1944-ben alakult Szlávok Antifasiszta Frontja vállalta fel. Többször kezdeményezte és napirenden tartotta a szlovák tanítási nyelvű iskolák létrehozásának ügyét. Békéscsabán szlovák általános iskola és középiskola létrehozását sürgette a Vallás-és Közoktatási Minisztériumhoz küldött memorandumában is. A tanítás beindítása érdekében 1946. szeptember 3-án 230 szülő aláírásával beadványt intézett a Megyei Tanfelügyelőséghez, melyben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 1200/1946. sz. rendelete alapján szlovák tanítási nyelvű általános iskola létrehozását és az iskolai beiratkozások engedélyezését kérte. Az engedély birtokában 1946. szeptemberében megalakult Békéscsabán a Magyar Állami Szlovák Tannyelvű Általános Iskola. A szeptemberi beíratások eredményeként az elemi iskolának megfelelő 1-6. osztályába 123 tanuló, és az akkor még polgári iskolai szlovák tagozat III-IV. évfolyamára (az általános iskola 7-8. osztályának megfelelő évfolyamaira) 4 tanuló jelentkezett. A tanulólétszám gyorsan növekedett, 1947-ben a beíratott tanulók létszáma elérte az 538 főt. Az iskola benépesítésével Garai István gimnáziumi tanárt nevezték ki, mint megbízott igazgatót. Az iskola tantestülete 6-8 főből állt. A minisztérium a szlovák nyelv megfelelő színvonalának biztosítását a Csehszlovákiából áttelepült magyar anyanyelvű és nemzetiségő, nyelvileg jól képzett gimnáziumi, polgári iskolai tanárok és tanítók kinevezésével szándékozta megoldani.
Az általános iskola megalakulásakor nem kapott önálló épületet, a tanítás a Petőfi utca 1. sz. alatti Polgári Fiúiskola épületének három osztálytermében kezdődött meg váltakozó tanítás formájában. Az iskola ígéretes fejlődését derékba törte a Szlávok Antifasiszta Frontja által már 1944 óta felszínen tartott, majd 1945-46-ban államközi egyezmény keretében megkezdődő áttelepülési folyamat, melynek keretében a magyarországi szlovákok jelentékeny része elhagyta az országot. Békéscsabáról 7408 lakos távozott Szlovákiába. Az áttelepülők döntő hányadát az öntudatosabb csabai szlovákok alkották. Ennek okán a szlovák iskola tanulólétszáma az áttelepülés ütemével arányosan csökkent, 1947. novemberében már csak 179 tanulója volt az iskolának. 1948. szeptemberében az iskola a felújított, végre megfelelő körülményeket biztosító épületébe költözött, az Irányi u. 14. szám alá. 1948. december 1-jén azonban tanulók hiányában megszőnt, mivel egyetlen beiratkozott tanulója maradt. A Szegedi Tankerületi Központ már 1945. őszén intézkedett a szlovák tanítási nyelvű állami gimnázium szervezésének ügyében. A gimnázium benépesítésével Garai István mb. általános iskolai igazgatót bízta meg, gimnáziumi tanárokat nevezett ki Békéscsaba szolgálati hellyel (Ruzicska Ilona, Erdélyi Tibor, Pálinkás Tibor). A szlovák gimnázium azonban 1945-1949. között a „VKM által papíron fenntartott iskola” volt, „tanulók hiányában” nem működött, önálló épülete sem volt.
Tekintettel arra a tényre, hogy az 1946-ban alapított első békéscsabai állami szlovák általános iskola tanulói szüleikkel Csehszlovákiába települtek, az iskola tanulók hiányában megszőnt, utólag megállapíthatjuk, hogy elsősorban az áttelepülők gyermekeinek szellemi gyarapodását szolgálta, hatása az itthon maradókra az adott helyzetben nem lehetett. Megszőnésével, illetve az egyházi iskolák 1948-ban végrehajtott államosítása után a csabai szlovákság megfogyatkozva, iskolánk jelentősebb számú szlovák nyelvű és öntudatú értelmiség nélkül maradt. Hatalmas felelősség nehezedett az „itthon maradtak” vállára, választ kellett keresniük a következő sorsfordító kérdésre: Sikerülhet-e az áttelepülést övező propaganda és ellenpropaganda félelmét kiváltó hatása, a gyógyíthatatlannak tűnő trauma, a szellemi veszteségek ellenére még egyszer talpra állni, és megszervezni a szlovák nyelvű iskolarendszert, kinevelni saját, szlovák értelmiségét a hatalomra jutó, központosító proletárdiktatúra keretei között?
1948. decemberében a Magyar Dolgozók Pártja irányelveinek értelmében a megalakuló Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, valamint az Oktatási Minisztérium Nemzetiségi Osztálya nagyszabású tervet dolgozott ki egy teljes szlovák iskolarendszer kiépítésére vonatkozóan, az óvodai neveléstől kezdve, a középfokú oktatáson át, a főiskolai (tanárképző) tanszékek felállításával bezárólag. A tartalmi, egypártrendszerre jellemző eszmei meghatározottság és kizárólagosság mellett formailag egy, Magyarországon eddig példa nélküli iskolahálózat terve rajzolódott ki, amely a szlováklakta településeken anyanyelven oktató iskolák alapítását célozta. Az 1949-ben induló iskolaszervező munka számos, a szlovák lakosság szociokulturális helyzetével összefüggő nehézségbe ütközött. A magyarországi és békéscsabai szlovákság által megélt „negatív” tapasztalatok, a rögzült megszokottságból és közömbösségből táplálkozó tudati és magatartásbeli fékek, a lakosságcseréből következő a szlovákokat ért szellemi veszteség és a propaganda által közvetítet politikai félelmek eredőjeként az iskolaszervezés hatalmas erőfeszítéseket követelt országszerte. Ennek tudható be, hogy 1949-ben mindössze hat településen, köztük Békéscsabán is, sikerült szlovák tanítási nyelvű iskolát létrehozni (újraszervezni), a kisebbségi oktatás nagyobb tömegeket érintő formájává Magyarországon a kevésbé hatékony nyelvoktató iskolatípus vált.(1949-ben az országban 140 ilyen iskola volt.)
„… az iskolát újra kellett szervezni, a beiskolázást az át nem települt szülők gyermekei számra be kellett indítani… A beiskolázási munka megkezdődött úgy, hogy a szlovákok lakta községekben, tanyai iskolák területén egy szlovák iskolai meg egy szlovákul tudó, a felvevőterületet jól ismerő nevelő végigjárta a szlovák családok házait… A szervező munka egyik fontos feladata volt, hogy egyben tájékoztassa a szülőket, miszerint a szlovák iskolába jelentkező, s oda felvételt nyert tanulók diákotthoni elhelyezést nyernek az egyidőben létrehozott szlovák diákotthonban… A diákotthonnal kapcsolt szlovák általános iskolában a tanítás 1949. február 7-én megkezdődött, illetve folytatódott. A tanítás rendes menetét időközben megzavarta a honvágytól ösztönzött lemorzsolódási folyamat beállta. Csak a legkörültekintőbb felvilágosítási és nevelési munkának volt köszönhető, hogy 1948/49-es iskolai év végén139 általános iskolai tanuló kapott bizonyítványt… 1949. szeptember hó 1-jén megnyílt a szlovák gimnázium I. osztálya…”
A Szlovák Tanítási nyelvű Általános Iskola első igazgatója Hankó György volt (1949-43.), aki az iskolát beiskolázási tevékenységével támogatta, majd a megyei mővelődési osztály dolgozójaként, szakfelügyelőként és országgyőlési képviselőként sokat tett kartársai, tanulói egyéni és iskolai problémáinak megoldásáért, tanárképző főiskola létrehozásáért is. Ez az elképzelése nem találkozott a város akkori vezetőinek szándékaival. Az első tanévben a tantestület 10 főből állt. (Hrabovszki Pál, Szák Kocsis Ádám, Borka József, Salát János, Bozóki János, Biszkup Márta, Ruzicska Ilona, Szabó Gyula, Pálinkás Tibor, Erdélyi Tibor). A következő tanévtől a tantestület új tanárokkal egészült ki Supala Pálné, Bukovinszki István, Rehák Gyula és Kiszely Mihály személyében. 1953 – 60-ig az általános iskola igazgatója Salát János volt. Az akkori tantestület sajátossága az, hogy benne a csabai evangélikus egyház volt tanítói és olyan magyarok dolgoztak, akik Csehszlovákiából települtek át. Az első iskola gimnáziumi és polgári iskolai képesítéső tanárai tanítottak az általános iskolában is. A következő években pedagógiai képesítésük szerinti polarizáció ment végbe: egyik csoportjuk inkább az általános iskolában, a másik a gimnáziumban tanít. Ez utóbbiak jelentős részre később a nemzetiségi oktatásirányítás különböző vezető tisztségeiben került.
Az iskola alapításától az 1960/61-es tanévig az oktatás szlovák nyelven folyt, ebből következően a természettudományi és készségtárgyaké is. Az önálló szlovák gimnázium vezetését az első tanévben megbízott igazgatóként szintén Hankó György látta el, 1950-ben Pálinkás Tibor, majd előbb Erdélyi Tibor (1951-59.) és Ocsovszki Imre követte a gimnázium élén. A szlovák gimnázium megalapítása hatalmas jelentőséggel bírt a magyarországi szlovákok szempontjából. Ez a gimnázium volt az első és abban az időszakban a szlovákság egyetlen gimnáziuma Magyarországon (a budapesti középiskola akkor érettségit adó középfokú tanítóképző intézetként működött). Soha azelőtt ebben a régióban nem tanítottak szlovák nyelven középfokon.
Az általános iskola, de mindenekelőtt a középiskola, már akkor is regionális jelentőséggel bírt, tanulói nemcsak a városból, hanem a környező tanyavilágból, a középiskolások pedig a megye, illetve az ország szlováklakta településeiből érkeztek Békéscsabára. A tanulók döntő többségénél kisbirtokosi, paraszti származása, családi neveltetése, nyelvi-kulturális környezete (az urbanizáció alacsonyabb foka, a még szét nem bomlott, nyelvét, kultúráját a közösségben belül őrző paraszti kisbirtokos réteg) megfelelő alapot adott az egynyelvűm oktatáshoz. Ennek ellenére a pedagógusok részéről már 1954-ben az a javaslat hangzott el, hogy a jövőben a gimnáziumban csak olyan tanulókat vegyenek fel, akik beszélik a szlovák nyelvet, „hogy ne kényszerüljünk arra, hogy a tananyagot mindkét nyelven kelljen magyarázni”. A nevelőtestületi ülések jegyzőkönyveiben is előfordul „a szlovák nyelv nem megfelelő ismerete” feljegyzés.
Az egynyelvű tanítás biztosítása, a szlovák nyelvi kommunikáció, a modern beszélt nyelv és szakmai nyelv meggyökereztetése céljából a középiskolában szlovákiai vendégtanárok oktattak 1860-ig. Dr. Anna Botlíková, Dr. Anna Hovorková továbbá Dr. Karol Langštein. Áldozatos munkájuknak köszönhetően sikeresen megalapozták a természettudományok oktatásának alapjait, szlovák nyelven történő oktatótevékenységük eredményeként sok tanítványuk orvosnak, mérnöknek tanult tovább. Gimnáziumunkban az ötvenes években kezdte munkáját az a fiatal generáció, amely a Csehszlovákia és Magyarország között létrejött megállapodás keretében a pozsonyi Komenský Egyetemen szerezte tanári diplomáját (Králik Aladár, Ocsovszki Imre, Hankó János).
Az intézmény a magyar iskolák számára kidolgozott tanterv alapján dolgozott. A reáltárgyak tankönyveit Csehszlovákiából szerezték be, azokat különböző magyarázatokkal, kiegészítésekkel látták el. 1949-ben jelentek meg az első szlovák tankönyvek, olvasókönyvek az 1-8. osztály részére, valamint a Szlovák történelem és alkotmánytan c. tankönyvek a 7-8. osztály számára. A gimnáziumban sokszorosított jegyzetből tanítottak. Az ötvenes évek iskoláinak megkövetelt velejárója volt a mozgalmi élet, a tanulók kommunista nevelése, ennek megfelelő aktivizálása. A kényszerű kommunista tartalom és az ennek megfelelő sajátos formák ellenére pozitívan értékelendők azok az értékek, amelyek a hagyományápolás, mővelődés, sportolás terén születtek. Egy 1956-ban készült jegyzőkönyv szerint „iskolánk nemcsak oktatási intézmény, hanem a Békés megyei szlovákság kulturális bázisa is”. A tánccsoport, az énekkar, a műkedvelő színjátszó csoport az intézmény első időszakában ért el kiváló eredményeket. Sajátos színt jelentettek e középiskolások életében a különböző kultúrkörutak (1954-ben Csabacsődön, Tótkomlóson, Pitvaroson, Nagybánhegyesen), a tablóbálak, a Borsod megyei, budapesti fellépések. Az amatőr színjátszás virágzásának csúcspontján, 1957-ben színre vitték Jozef Hollý: Kubo című darabját. Az 50-es években az iskolában színes sportélet is zajlott. Az iskola kézilabda és asztalitenisz csapata városi sikereket ért el, 1958-ban a fiúk megyei középiskolás bajnokságot nyertek (Hrabovszki Pál, Szerdahelyi János testnevelők). Óraadó tanárként a középiskolában működött Fáry Katalin, akinek a nevéhez a tánccsoport későbbi nagy sikerei is kapcsolódtak. A 40-es évek végén és az 50-es években a tantestület, a diákok és a technikai személyzet szinte heroikus munkát végzett, a korszakra jellemző gazdasági – pénzügyi-politikai viszonyok között, megállta a helyét a nevelés-oktatás, kulturális, sporttevékenység terén, családias, alkotó mikroklímát biztosított a felnövekvő szlovák ifjúság mővelődéséhez és szocializációjához az antidemokratikus politikai viszonyok ellenére is.
Az általános iskola és gimnázium 1960-ig párhuzamosan, egymás mellett működött közös épületekben. 1957-ben felsőbb utasításra a két iskola helyet cserélt az Apponyi utcai (József A. u. 1.). volt Községi Leány Polgári, később II. sz. Általános Iskolával. Az átköltöztetés a szlovák iskolák számra kimondottan előnytelen volt, a hivatkozásként emlegetett „alacsony létszámok” ellenére az általános iskola alsó tagozatát tanteremhiány miatt az épületben elhelyezni nem lehetett. A Megyei Mővelődési Osztály 1960. október 15. napjával egyesítette az általános iskolát és gimnáziumot, az összevont intézmény igazgatójának Knyihár Jánost nevezte ki, aki ezt a feladatot nyugdíjazásáig, 1972-ig látta el. Emellett számos társadalmi funkciót is betöltött, többek között a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének elnöke volt. A szlovák általános iskola és a gimnázium mellett 1949-ben megalakultak a szlovák kollégiumok önálló igazgatás alatt. A fiúk a Lepény Pál utca 11. sz. alatt a Molnár Tyehlár féle iskolaépületben (amely 1948-ig evangélikus diakonisszáknak adott otthont) és a Bartók B. út 27. sz. alatt, a leányok a Szabadság tér 10. sz. alatti épületben foglalhattak helyet. Ezzel az országban először jött létre szlovák diákotthon. Úgy a leány, mint a fiúdiákotthonnak nevezett épület csak a legminimálisabb követelményeknek felelt meg tárgyi feltételek szempontjából, a jegyrendszer nehezített az élelmiszer beszerzését.
Az egypárti diktatúra hatását erőteljesen érvényesítette a nevelés területén is. A szegényebb munkás-paraszt rétegek felkarolása (népi kollégium) a nemzetiségi kultúra ápolása a szocializáció természetesen a „szocialista embereszmény” jegyében folyt, ami az értékek mellett sok ideológiai hordalékot, kényszerű formát, a mindennapok átpolitizálást vitte a diákotthonok falai közé.
A diákotthon első igazgatói Keleti Ferencné (1949-50.), Botyánszki Andrásné (1950-52.) és Kesjár Pálné (1952-56.) a legmostohább körülmények közepette igyekeztek biztosítani a tanulók legelemibb lakhatási és szociális szükségleteinek kielégítését. A diákotthonokban 1955-ig az ellátás díjmentes volt, a térítési díj bevezetése után is igyekeztek figyelembe venni a diákok származását és családi hátterét, sokszor ingyen cipőt, ruhát juttattak a rászorulóknak, megoldották a helyben történő mosatást is. A benépesítés érdekében 1950. május 20-án a diákotthon ismerkedési délutánt szervezett, amelyen a békéscsabai és környékbeli általános iskolák közel 1000 tanulója vett részt. A kezdeti időszakban a diákotthonban is az iskolai nevelők látták el a feladatokat. A leánydiákotthon nevelője Ruzicska Ilona, a fiú diákotthonokban Erdélyi Tibor és Bozóky János voltak alkalmazásban. A diákotthonok első főhivatású nevelői Pluhár Erzsébet, Anna Hovorková és Zsíros József voltak, őket követték megtapasztalva a mostoha élet-és munkakörülményeket Kiszely Mihály és 1956-tól Hidasi Tibor (későbbi megyei szakfelügyelő), nyugdíjazásukig vállalva ezt az áldozatos nevelőmunkát.
A korszak sajátosságaihoz tartozott a mindennapi tevékenység és élet felülről kikényszerített átpolitizálása, az ideológia által megnyomorított nevelés és tevékenykedtetés. A diákotthoni élet velejárója volt a szigorú fegyelem és rend, a tanulók életét végigkísérték a felajánlásokkal, vetélkedőkkel párosuló tanulmányi versenyek, politikai előadások, sajtószemle, szemináriumok, a személyi kultusz kísérőjelenségei, -a mozgalmi életben történő kötelező részvétel, a diákotthoni tanács fegyelmet, rendet, tanulmányi előmenetelt értékelő ülései. A kényszerű formák mögött azonban a nevelők áldozatos munkával segítették a tanulók beilleszkedését, a kultúrált viselkedésformák elsajátítását, a munkára nevelést. A hétvégéket is a diákotthonban töltő diákok sokszínű tevékenysége közül kiemelkedtek a sportsikerek (kézilabda, röplabda, futás) illetve a hagyományápolás (kézimunkaszakkör, énekkar, tánc), és értékként elismerést érdemel a tanulócsoportokban folyó tanulmányokat segítő korrepetáló-felzárkóztató tevékenység, amelyet a tehetséges diákok végeztek.
A diákotthon történetének első szakasza 1962. február 18-án Hrabovszky Pál (1957-75.) igazgatósága alatt ért végett. A szlovák iskola tanulói ezen a napon költöztek az új, 200 fős diákotthonba (P. Jilemnický u. 1.). Ezzel megoldódott az addig több helyen, rossz körülmények között elő vidéki tanulók elhelyezésének kérdése. 1963-tól ebben az épületben kapott helyet az iskola addig szétszórtan működő alsó tagozata is. A kollégiumban is véget ért az „egynyelvű korszak”. Az elkövetkező években a 200 férőhelyes kollégiumot 340 tanulóval töltöttek fel itt szállásolva el a város magyar középiskolásainak egy részét, szlovákul nem tudó nevelőket alkalmazott a kollégium is. 1965ben a csoportok száma már eléri a 15-öt, a szolgálatot 10 főhivatású nevelő látta el. A diákotthon 1965. április 4-én kapta meg a kollégium címet, s egyben felvette Áchim L. András, az ismert csabai szlovák agrárszocialista politikus nevét.
Az 1949-ben létrehozott nemzetiségi iskolarendszer tartalmi és szerkezeti kérdéseivel a felülvizsgálás szándékéval az 1956-os párthatározat, valamint az Oktatási Minisztérium is foglalkozott. A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége 1958-ban programtervet dolgozott ki az egynyelvű szlovák oktatás bővítésére. Ennek hatására társadalmi vita bontakozott ki, többek között a Ľudové noviny hasábjain. E vitában hangot kaptak olyan vélemények, amelyek a szlovák iskolák kétnyelvűvé alakítását preferálták. Indokként a szlovák nyelv családon belüli háttérbe szorulását említik, illetve rámutatnak a modern társadalom igényeire, a társadalmi érvényesülés szempontjából fontos ismeretek magyar nyelven történő átadásának fontosságára, arra, hogy az iskola közvetlen fokmérője a hasznosság legyen.
A vita, illetve a tótkomlósi iskolában folytatott felmérés alapján az a kép alakult ki a döntéshozókban is, hogy a magyarországi viszonyoknak a kétnyelvű iskolatípus felel meg. A kormány 1961-ben a kétnyelvű oktatás mellett döntött. Az iskolákat szlovák-magyar iskolákká alakították át, ahol a humán tantárgyakat szlovákul, a természettudományi tartárgyakat magyar nyelven tanították, az elképzelések szerint úgy, hogy a szakkifejezéseket a tanulók szlovákul is megtanulják. Az 1961/62. tanév újabb iskolareform éve volt, előtérbe került a politechnikai nevelés 5+1 formában. A tanulók a hét egy napján politechnikai gyakorlati és elméleti oktatásban vettek részt.
A 60-as, 70-es évek iskolájáról így ír Chlebniczki János, az iskola későbbi igazgatója: „Erre az időszakra esik a fiatal pedagógusok ideáramlásának újabb hulláma, éspedig azoknak a munkába állása, akik már a szlovák gimnáziumban végeztek. Miután befejezték a főiskolát vagy az egyetemet, az általános iskolába, gimnáziumba és kollégiumba tértek vissza, de már pedagógusként. Első „fecske” volt még 1957-ben Kecskeméthy Károlyné (Skrabák Anna), aki a diákotthonban, Sajben András, aki általános iskolánkban kezdte meg pedagógus pályafutását. Az 1961. évtől fokozatosan mások is követték őket: Miklya Béláné (Zahorán Katalin), Tőkés Gyula, majd Chlebniczki János, továbbá Huszár Györgyné (Lehoczki Erzsébet), Szokol István, még később Hirka János, Lászik Mihály, Gulyás Zsuzsanna stb. 1981-ben a nevelőtestület 43 %-a ennek az intézménynek a volt tanítványa, és azóta is számos volt tanítvány tért vissza volt iskolájába mint pedagógus.
Az iskola és kollégium történetének újabb szakaszát jelentik az újabb, eseményekben gazdag évek: kellemes és emlékezetes események – mint az intézmény fennállásának 25. évfordulójára rendezett ünnepség, az azzal együtt megszervezett első, öt évvel később a második, összevont érettségi találkozó, az iskola évkönyvének kiadása, a Náš hlas (A mi hangunk)diákújság megjelentetése és kiadása, a szlovák olvasótáborok szervezése és mások. Ezekkel keverednek a kevésbé örömteli események, gondok, az iskola és kollégium jó hírnevének és szlovák nemzetiségi jellegének, az intézmény jelenlegi helyzetének megőrzése érdekében kifejtett kimerítő tevékenység. Sajnos nagyon sokszor eredmények nélkül.”
1972-ben Hlavács József országos szakfelügyelő iskolánkról a következő megállapítást teszi: „A tanulók a szlovák nyelvet nem anyanyelvi szinten beszélik, ennek ellenére a kétnyelvűséggel kapcsolatos előírásokat ebben az iskolában tartják be a legkövetkezetesebben.”Hasonlóan kedvezően nyilatkozott munkánkról 1985-ben Duna Jánosné megyei szlovák szakfelügyelő.
„A követelmények, melyeket a nemzetiségi iskolákkal szemben támasztanak, adott helyzetben nagyon nehezen teljesíthetők. Egyedül az iskolának kellene ellensúlyozni az asszimiláció nemkívánatos hatásait, ami lehetetlen. Egész társadalmunk hathatós segítsége nélkül ez nem fog menni. Segítés helyett gyakran éles kritikával illetnek minket. Meg vagyok győződve arról, hogy a szlovák nemzetiség nem a saját hibájából került a jelenlegi helyzetbe.”Tagadhatatlan, hogy a hivatalos szervek igyekeznek támogatni erőfeszítéseinket, elsősorban anyagiak vonatkozásában. De azt is le kell szögezni, hogy néhány intézkedésük nem segítette sem nemzetiségünket, sem iskolánkat. A 70-es évektől kezdve egyre erőteljesebben kezdenek mutatkozni nemzetiségi oktatásügyünk alapvető problémái: a tanulólétszám csökkenése, általános mőveltségük alacsony szintje és az évek múlásával egyre szerényebb szlovák nyelvtudás. A válságot tovább mélyítik a nem megfelelően átgondolt központi intézkedések. A tartalmi munka színvonalának csökkenését hivatottak ellensúlyozni a reprezentatív nemzetiségpolitikai akciók, melyekbe kénytelen bekapcsolódni az iskola is, de újabb formák is, amelyekkel megkíséreltük megakadályozni a nemkívánatos asszimilációt és a pedagógiai tevékenység színvonal-csökkenését. Az iskola, a város és a megye, illetve más szervek anyagi támogatásával, valamint saját eszközökből egyre jobb körülményeket, gazdagabb munkaformákat biztosít a nevelő – oktató munka számára: gépírást vezet be, a számítástechnikai parkját bővíti, szaktantermek számára audiovizuális eszközöket halmoz fel, osztályokat csoportokra bont szlovák nyelvből, matematikából, stb. De amit eddig elmulasztottunk, az nehezen pótolható, amit elveszítettünk, soha többé nem tér vissza. A legsúlyosabb pedagógiai problémák megoldására, melyeket az iskola a társadalmi problémák megoldására, melyeket az iskola a társadalomtól örökölt, nem marad sem megfelelő ideje, sem energiája pedagógusnak.
A sikertelenség miatt kölcsönösen hibáztatjuk egymást. Nevelőtestületeken belül és másutt is az iskola felfelé mutogat, az irányítószervek, a hivatalok az iskolát, a pedagógust hibáztatják. Ami a nemzetiségi oktatásügyet érinti, csak őszinte szándékkal és a három érdekelt tényezőnek, magának a nemzetiségnek, a többségi nemzetnek és az anyanemzetnek közös, áldozatos munkájával fog tudni kilábalni a szinte reménytelen helyzetből. Tanulóinkat mindig is jelentősen terheltük, ők mindig arra kényszerültek, hogy többet produkáljanak, mint a hasonló magyar iskolák tanulói, éppen intézményünk nemzetiségi jellege miatt.”
Az 1972/73-as tanévben az iskola igazgatója Králik Aladár, majd 1973-tól 1987-ig Chlebniczki János, megyei szlovák szakfelügyelőt nevezték ki az iskola gazgatójává, segítői Miklya Béláné és Krett György igazgatóhelyettesek voltak. Az iskola történetének ezt az időszakát a nemzetiségi politika határozottabb érvényesítési szándéka fémjelzi. A kétnyelvűvé alakított iskolák a nemzetiségi tudat ápolását, a kulturális örökség áthagyományozását vállalták fel. Békéscsabán a 60-as években teljes mértékben hiányzott a nemzetiségi kultúra ápolásához szükséges infrastruktúra, ennek városi szintű pótlására, kialakítására a város számított az iskola közreműködésére. Az iskola nyitottabbá vált, kapcsolatokat épített ki az anyaországgal és más testvérintézményekkel. Az iskola nemzetiségi jellegének erősítését elsőrendű feladatként jelölték meg a nevelőtestület minden tagja számára. Ez a szándék tükröződött abban, hogy az 1979/80-as tanévtől kezdve alsó tagozaton bevezették az ének, testnevelés, rajz, szlovák társalgás, környezetismeret szlovák nyelven történő oktatását. A szlovák nyelv anyanyelvi szintű elsajátítását segítették a nyári szlovákiai táborok (Brezno, Bystrá, Zvolen), olvasótáborok, vers-és prózamondó versenyek. A gimnázium tanulói rendszeresen részt vettek az építőtáborokban. Iskolánk a 70-es években csatlakozott az UNESCO asszociált iskolák családjához.
A tanórán kívüli tevékenység sokszínűségének értékeléséhez – a teljesség igénye nélkül – szolgáljon ez a néhány tény: Az általános iskolában a nemzetiségi hagyományok ápolását szolgálták a szlovák szakkör, táncszakkör, énekkar, mandolinzenekar. Iskolánk nevét országos szinten is népszerűsítették a MSZDSZ kongresszusán, a rádió Éneklő Ifjúság sorozata hangfelvételt készített az énekkarról. Az iskolai tánccsoportot Varga Anna vezette. A 80-as években a nemzetiségi azonosságtudat, származástudat megalapozását szolgálták az olvasótáborok és az iskolában szervezett néprajzi kiállítások.
Iskolánk tanulói eredményesen vettek részt a nemzetközi, országos, megyei, városi versenyeken (Detvai Nemzetközi Fesztivál, Országos Szlovák verseny, OKTV-orosz megyei forduló, Diákvarieté, Népijáték – népitánc Szemle, Közlekedési versenyek). Dolgoznak az iskolai „Ifjú egészségőr, biológiai, fotó, természetjáró, jazzbalett szakkörben, szervezett táborozásokon vettek részt (Zánka, Szanazug, Bükkszentkereszt, Finnország, Orava, Bratislava, stb). A 70-es 80-as években iskolánk sikersportágai a torna és az atlétika voltak. Nálunk kezdték sportpályafutásukat Újszigeti Katalin, Zsíros Gabriella, Zsíros Ildikó és a gyaloglásban olimpiai helyezést elért Rosza Mária. Such Sándorné felkészítő tanár vezetésével tagozatonként heti 4 óra sportfoglalkozás keretében tornából és kézilabdából készítette fel a tanulókat.
Iskolánk tanárai (Sutyinszki János kezdeményezésére) és tanulói testvérkapcsolatot építettek ki a prágai Közgazdasági Szakközépiskolával, évente prágai kiránduláson vettek részt. Nagy sikernek örvendett a diákturisztika, az Országjáró Diákok Köre. Varga Judit, Komjáthy Nóra, Korcsokné Varga Anna szervezésében megismerkedhettek országunk szépségeivel, gyarapíthatták élményeiket. A nyolcvanas évek elején az iskola több, felülről vezényelt szerkezeti változás elszenvedője volt. 1981-ben közös igazgatás alá vonták iskolánkat és a kollégiumot. A kollégium élén napjainkig sorrendben Kiszely Mihály (1984-87), Varga Judit (1987-92), Némethné Lopusni Zsuzsanna (1992-97) álltak, jelenleg Czégény Gyuláné vezeti a kollégiumot.
1982-ben az iskolaépület teljes felújítása történt, ez után, 1983-ban az iskolát átköltöztették a szintén átépített kollégiumi épület jobb szárnyába. A költözéssel az iskola periférikus környezetbe került, tornatermet veszített. 1979/80-tól iskolaelőkészítő, majd az 1985/86-os tanévtől kezdve napjainkig vegyes életkorú gyerekekből álló óvodai csoport kezdte meg működését, 1989/90-től az óvodáskorúak differenciált foglalkoztatása folyik. Az óvodai létszám a hároméves korhatár bevezetésének köszönhetően növekedni kezdett. A nyolcvanas évek második felétől a gimnáziumban a tanulók fakultatív órák közül választhattak, illetve heti 5-6 órában elhelyezkedésüket segítő gyakorlati képzésben vehettek részt (gépírás, nevelési alapismeretek).
1987-92. között Uhrin Erzsébet igazgatót nevezték ki az iskola élére. Az új iskolavezetés (igazgatóhelyettesek: Pecsenya Edit, Libuše Pestiová, 1987-88-ban Chlebniczki János, majd Varga Judit) és a tantestület az ebben az időszakban felmerült, az egynyelvű oktatás visszaállítását szorgalmazó törekvésekkel kapcsolatban a szlovákul tanított tantárgyak bővítésének fokozatossága, a feltételekhez való igazítása mellett foglalt állást. A nyelvtanítás minőségi javítását, a kedvezőtlen körülményekhez, realitásokhoz való igazítását, intenzívebbé tételét, a szlovák nyelv kommunikatív szerepének megerősítését, új módszertani megalapozását szolgálta az 1990/91-től bevezetett, az iskola tanárai által kidolgozott komplex program. A program alkalmazásával lehetőség nyílt arra, hogy gimnáziumunkban tanulhassanak az addig szlovák nyelvet nem ismerő diákok is. Ennek jelentősége a rendszerváltozás után, a szlovák nyelv oktatásának városi szinten történő térvesztése kapcsán felerősödött. A nyelvtanulást audiovizuális oktatócsomag és az iskola tanárai által kiépített nyelvi laboratórium segítette. A program kiegészítéseként évente szlovákiai nyelvi tábort szervez az iskola a gimnazisták számára. Az általános iskolai tanulók szintén Szlovákiában „Iskola a természetben” keretében, nyelvi környezetben erősítik meg nyelvi tudásukat.
A nyelvoktatás a gimnázium első évfolyamában heti 8 órában folyik, csoportbontásban, szlovákiai nyelvi lektor, majd vendégtanárok segítségével (Dr. Miroslav Kmeť). Az óraterv módosítása következtében a földrajzot és a történelmet csak 10. és 11. évfolyamon, a megfelelő nyelvi alapozás után tanulják diákjaink. A szlovák nyelv és irodalom tanításakor a hangsúly minden tagozaton a társalgáson és az idegen nyelvi tanítás módszerére helyeződik át. Csoportbontásban a szlovákot jól beszélő tanulók számára általános iskolában szlovákul tanították a fizikát és a biológiát is 1992-ig). A tanulók nemzetiségi származástudatának, identitásának megerősítése érdekében a történelemoktatás keretein belül a szlovákok és a hazai szlovákok történetének tanításában is előrelépés történik Hirka Jánosnak köszönhetően.
Uhrin Erzsébet erre így emlékezik: „Az egynyelvű oktatás visszaállításának lehetőségeit tárgyaló nevelőtestületi értekezletünkön tantestületünk döntő többsége – személy szerint és is – mégis a fokozatos bevezetés mellett foglalt állást. Az egynyelvű oktatás iskolánkban már – sajnos – nem egyszerően elhatározás kérdése. A bevezetéshez szükséges nélkülözhetetlen feltételek megteremtése előtt először a nevelő – oktató munka színvonalának visszaesését, majd tanulói létszámcsökkenést eredményezne, végül elegendő számú jelentkező hiányában az iskola létét veszélyeztetné. Súlyos szavak, tudom, de a tények és tapasztalatok ezt a feltételezést igazolják. A magyarországi szlovák nemzetiség helyzetét nem eléggé ismerőkben megfogalmazódhat a kérdés: Miért veszünk fel szlovákul nem, vagy alig beszélő tanulókat? A válasz egyszerő: Ha ragaszkodnánk a szlovák nyelvtudáshoz általános iskolai első osztályt már évek óta nem, gimnáziumi első osztályt pedig – míg az általános iskolai utánpótlás tartana – 7-8 fővel tudnánk indítani. A következmények beláthatóak. Tantestületünk az iskola megőrzése mellett döntött, mert nagy a tét: Ha már az ilyen kétnyelvű szlovák iskolák is megszőnnek, biztos, hogy elkerülhetetlen a teljes asszimiláció. Bármely tantárgy szlovák nyelven való tanulásához magasfokú nyelvismeret szükséges, míg ezzel nem rendelkeznek tanulóink, nem állíthatjuk őket teljesíthetetlen feladatok elé. A nem megfelelő nyelvtudás ezenkívül hátrányosan befolyásolná a diákok szakmai-tantárgyi tudását is. Iskolánkban a szaktantermi oktatási forma is meggyökeresedett. A fizika és számítástechnika szaktantermi formában való tanításához fejlesztő munkával nagymértékben hozzájárult saját munkájával Kovács László és Zátonyi Sándor, ebben a formában folyt továbbá a biológia, kémia, ének oktatása is. 1990/91-től kezdve technika tantárgy keretében informatikaoktatást vezetett be az iskola, majd bővültek a fakultáció választásának lehetőségei is: számítógépkezelői ismeretekből tehettek áróvizsgát tanulóink, a pályázat útján megalapozott géppark segítette előrehaladásukat. A gépírás fakultáció tartalma kibővült szövegszerkesztéssel, ebből a tárgyból szintén gyakorlati záróvizsgát tehettek diákjaink.
Az iskola történetének fontos állomása volt az idegennyelv-oktatás megnyitása. Tanulóink angol és német nyelv tanulását folytathatták ill. kezdhették intézményünkben. Az iskola tanárai a szlováktanítás módszertani megújítása, a nemzetiségi oktatásügy aktuális kérdéseinek feltárása érdekében megalapították a Slovenčinár c. módszertani folyóiratot. Pecsenya Edit, majd Horváth Jánosné látta el a főszerkesztői tisztséget. A folyóirat 1992-ben anyagiak hiánya miatt megszőnt. Az iskolai dákönkormányzat segítségével diáklapot (Náš hlas), diákrádiót működtetett , az iskola fórumot teremtve az iskolai demokráciának. Az 1991/92-es tanévben kísérletképpen bevezetésre került az új Tolnai-féle olvasástanítási módszer. Ugyanebben a tanévben az általános iskolások számítástechnikai oktatását vezették be szakkör formájában. A nemzetiségtörténettel foglalkozó szakkörünk megnyerte a városi Haán Lajos Honismereti versenyt. A nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján a testvérkapcsolatokat kihasználva tanulóink rendszeresen részt vettek szlovákiai sítáborokban. A testnevelés mostoha körülményeinek kiküszöbölése pedig az eredetileg mozgalmi háznak épített faházat a testnevelés szolgálatába állították, illetve úszásoktatást szerveztek az iskola testnevelő tanárai.
Az 1992/97. terjedő időszakban az iskolavezetés élére a városi önkormányzat Sutyinszki Jánost nevezte ki, igazgatóhelyettesi feladatokat Krett György, Lászik Mihály és Némethné Lopusni Zsuzsanna, majd 1996-tól az általános iskolában Matejdesz Mária láttak el. Az iskolavezetés nehéz gazdasági helyzetben vette át az intézmény vezetését, 1992 őszén racionalizálási terv keretében csoportösszevonásokat kellett végrehajtani, majd a kollégium konyhájának megszüntetése került napirendre. Az anyagiak hiányának tudható be a Slovenčinár és a Náš hlas megszőnése is. 1994-ben az oktatási törvénynek megfelelően megszőnt a fakultatív oktatás. Ez iskolánkat a beiskolázás tekintetében hátrányosan érintette (gépírás, szövegszerkesztés, számítástechnika). A szlovák program segítése érdekében, a beszélt irodalmi nyelv és élő kultúra biztosítása érdekében iskolánkba érkezett Anna Bucková, Dr. Valéria Kalná, PhDr. Alica Vnuková, Henrieta Boledovicsová, Dr. Miroslav Kmeť, Dr. Pavol Žibrita szlovákiai vendégtanárok. Nagy szerepet játszanak a tanításon kívül a Csabán megjelenő kiadványok szerkesztésében, lektorálásában, a szlovákiai táborok szervezésében. Rendszeressé váltak az Iskola a természet és a szlovákiai sítáborok. Kísérlet történt a vízisportok népszerűsítésére (vízitúra a Garamon), illetve gimnazistáink évenkénti komplex nyelvi táborozására.
A Soros alapítvány pályázatán iskolánk először jutott az akkori legkorszerűbb számítógéphez és Internet vonalhoz, ill. a 18 ezer kötetes könyvtár videotárral és CD-rom-tárral is bővült. 1995. októberében, tizenhárom év várakozás után – ünnepélyes keretek között Pap János polgármester az iskola zászló adományozása mellett átadta az új tornaterem kulcsát. A tornaterem újra lehetőségeket adott, kis létszámaink ellenére, a sikeres sportszereplésre, elsősorban az asztalitenisz, röplabda és kosárlabda sportágakban. A tornaterem birtokbavétele után a „faházban” az iskola rajz szaktantermet rendezett be, a szlovák iskola tanulói Dr. Illés Károlyné vezetésével valóságos „rajziskolát” teremtettek. Fontos szerepet szánnak a díszítőmővész szakkör kereteiben a nemzetiségi, tárgyi kultúra megőrzésében, ápolásában (szövés, fonás, hímzés). A tantestület tagjai számára nyitottak a szlovákiai (Banská Bystrica) továbbképzési lehetőségek, kollégáink újabb diplomaszerzés előtt álltak , állnak (német, angol, mentálhygiene szakon). Az 1996/97-es tanévtől kezdődően a gimnáziumi létszám kedvezőtlen alakulását okozta a minden iskolára kiható demográfiai hullámvölgy, a középiskolai férőhelyek számának növekedése, a szlovák nyelv oktatásának katasztrofális fokú csökkenése Békéscsaba városában. Örvendetes azonban, hogy az alsó tagozaton fokozatos létszámnövekedés tapasztalható.
1997-től Pecsenya Edit áll az intézmény élén. Az iskolavezetés a tantestülettel együtt az 1996-os évben módosított Közoktatási Törvény a Kisebbségi oktatás irányelvei alapján a NAT szellemében látott hozzá az iskola Pedagógiai programjának, az intézmény jövőjének megtervezéséhez. A reális helyzetet felmérve a kétnyelvű oktatás modelljét választotta, ehhez rendelte pedagógiai programját, a tanárok továbbképzésének tervét, a választott munkaformákat. E program keretében (készségtárgyak) új mőveltségi területeket léptet be az oktatásba (számítástechnika, népismeret, mozgáskultúra, bábjáték). A kor követelményeinek megfelelő a Sulinet program részeként és saját fejlesztésből számítógépparkját az iskola kibővítette, tanulói számára biztosítja a mindennapi Internet hozzáférést. 1999 őszétől az iskola új fizika szaktanteremmel bővült, így a már korábban felépített szemléltető eszközökkel együtt a korszerű oktatás követendő modelljévé vált.
A kor negatív kísérő jelenségeinek mentálhigiénés szakkört működtet az iskola, illetve a tanulási zavarok leküzdése érdekében a pedagógusok az ezek kezelésének érdekében továbbképzéseken vesznek részt.
legutóbbi évtizedben a magyarországi iskolarendszerben sok változásra és reformra került sor. Az iskola tantestülete új alapdokumentumokat dolgozott ki, vagy módosított, új fogalmakkal, eljárásokkal ismerkedett meg (Pedagógiai program, Szervezeti és működési Szabályzat, Nemzeti alaptanterv, helyi tanterv, kétszintű érettségi rendszer, minőségbiztosítás, integráció, kompetenciaalapú oktatás, nem szakrendszerű oktatás önértékelés, teljesítményértékelés, tehetséggondozás). 2001-ben intézményünk sikeres pályázat eredményeképpen részt vett a Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési program I. intézményi modelljének kiépítésében. A modell következményeinek figyelembevételével megalapoztuk a partnerközpontú működést lehetővé tevő intézményi minőségfejlesztési rendszert. 2008-ban iskolánkban bevezettük az elektronikus haladási, mulasztási és osztályozónapló használatát és a „Máskép” pedagógus – minősítő, értékelő rendszert.
A 90-es évek elejéről Békéscsabán és Békés megyében csökkent az iskolás korú gyermekek száma. Ez a tendencia ma is folytatódik, ez iskolaösszevonásokkal, iskolabezárásokkal jár. A szlovák iskolának a kedvezőtlen demográfia folyamatok ellenére tanulólétszámát sikerült növelnie (lásd táblázatok). A tanulói összlétszám alakulása 250 300 350 400 Tanulók 279 358 378 1997 2002 2008 Az óvodások létszámának alakulása 20 40 60 80 100 Óvodások 24 60 84 1997 2002 2008
A legnagyobb létszámnövekedésre az óvodában került sor, ennek következtében óvodánk 2003-ban megnyitotta második majd 2005-ben harmadik óvodai csoportját. Óvodánkban az intézmény által kínált munkaszerződéssel 2 fő szlovákiai vendégóvónő (Eleonóra Kelemenová, Eva Jastrabanová) segítette munkánkat, utóbbi más óvodákban is feladatokat vállalva.
Vendégtanárok 1989 óta folyamatosan dolgoznak iskolánkban. Az utóbbi egy évtizedben Henrieta Boledovičová, Nikoleta Farkašová és Zuzana Benková tanított isklánkban. A vendégtanárok jelenléte az iskolában számtalan színes, pozitív nevelési helyzetet eredményez tanulóink számára. A nyelvhasználatot erősítik, tantestületünk tagjai a velük történő kommunikáció során frissíthetik, fejleszthetik nyelvtudásukat.
2005. július 1-től Intézményünk fenntartója az Országos Szlovák Önkormányzat. A fenntartói jog átadásáról szóló megállapodás 2015. július 1-ig érvényes. Az új fenntartóval szemben mind a szülők és tanulók, mind a nevelőtestület bizalma nagy, irányában az iskolahasználók és dolgozók elkötelezettek. A fenntartóváltás óta eltelt négy év a bizalmat tovább erősítette, az intézmény és a fenntartó közötti kapcsolat korrekt és kiegyensúlyozott fejlődést biztosít intézményünk számára. 2005 óta főállású fejlesztőpedagógus dolgozik intézményünkben, aki egyéni fejlesztési tervek alapján foglalkozik sajátos nevelési igényű tanulóinkkal. Nevelési – oktatási gyakorlatunkban fontos szerepet szánunk a tehetséggondozásnak. A képzőmővészeti nevelés, zene, tánc terén elért eredmények nagyon fontos szerepet töltenek be tanulóink harmonikus személyiségfejlesztésében. „Senki sem bizonyulhat mindenben tehetségtelennek és senki sem lehet mindenben tehetséges” – deklaráltuk Pedagógiai programunkban. Az utóbbi években iskolánkban öt mővészeti ág fejlődik: textil, képzőmővészet, ének, vers-és prózamondó, néptánc és társastánc. A textiltagozatunk ifjúsági népi kézmőves pályázatokon rendszeresen kimagasló eredményeket értek el országos szinten.
Rajztanáraink tanítványaikkal szép eredményeket érnek el hazai és külföldi rajzpályázatokon (Brezno, Prága, Besztercebánya). Limbora együttesünk, az énekkar, házikoncerteken, népdaléneklési versenyeken javuló teljesítményével sikereket ért el, képviselve szlovák kultúránkat. Ján Valašťan Dolinský, békéscsabai születéső zeneszerző életútját, győjtőmunkáját bemutató koncertjük nagy sikert aratott. Nyelvi képzésünk sikerességét bizonyítja az angol/német középfokú C típusú nyelvvizsgák növekvő száma, a nyelvvizsgára való felkészítés iskolai keretekben történik és nyelvtanáraink eredményességét dicséri.
Legtehetségesebb tanulóink rendszeresen részt vesznek az Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyen szlovák nyelv és irodalomból, valamint népismeretből. Szlovák népismeretből a legjobb eredményeket a 2001/2002 tanévben érték el, amikor az első három helyezést szerezték meg, majd 2005/2006-os tanévben ismét az első hellyel büszkélkedhettek. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen legtehetségesebb tanulóink szintén nagyon eredményesek (2001/2002 I. helyezés, 2003/2004 I-II-III. helyezés, 2004/2005 I. helyezés, 2005/2006 I-II. helyezés, 2008/2009 I-II-IV. helyezés). 2005-től tanulóink rendszeresen bekapcsolódnak a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete által kiírt pályázatokba, pályamunkáik írásakor betekintést nyerhetnek a kutatómunka fortélyaiba. Jelentős eredményeket, fejlődést mutattunk fel a sport területén is. Városi versenyeken eredményeket értünk el asztali teniszben, kosárlabdában és röplabdában. Az iskola röplabdacsapata képviselhette Békés megyét a Középiskolák országos döntőjében (2005/2006, 2006/2007). Tanulóink rendszeresen szlovákiai sítáborban vehetnek részt (Kremnica – Skalka).
A tehetségek kibontakoztatása és támogatása érdekében iskolánk tanárai kezdeményezői és kidolgozói voltak a Tehetségekért Alapítványnak. Az Országos Szlovák Önkormányzat a program megvalósítását a 2006/2007. tanév második félévében kezdte meg. A programban a 7. és 8. osztályok jó tanulmányi eredményeket elért tanulói pályázhatnak. Projektmunkákat írnak, bekapcsolódnak a tanulmányi versenyekbe, sokszínű módon fejlesztik nyelvi tudásukat, tényismereteiket a szlovákokról és Szlovákiáról. Munkájukat mentortanárok segítik, irányítják, akik ezért díjazást kapnak. A diákok abban az esetben, ha a nyolcadik osztály befejezése után tanulmányaikat szlovák gimnáziumban folytatják, visszamenőlegesen megkapják ösztöndíjukat. A Tehetségekért Alapítványhoz eddig 43 tanuló pályázott öt kétnyelvű és egy nyelvoktató iskolából.
| Tótkomlós | 1 | 2,3% |
|---|---|---|
| Lucfalva | 2 | 4,7% |
| Sátoraljaújhely | 2 | 4,7% |
| Budapest | 3 | 7,0% |
| Békéscsaba | 20 | 46,5% |
| Szarvas | 15 | 34,9% |
Iskolánk volt 2003-ban az Óvodai Módszertani Központ megalapításának kezdeményezője, programjának kidolgozója. A központot az Országos Szlovák Önkormányzat, mint intézményét alapította, békéscsabai székhellyel. Első igazgatója Pecsenya Edit volt, jelenleg Czégény Gyuláné áll az intézmény élén. A központ alapfeladatai között elsősorban óvónők módszertani, nyelvi továbbképzése, módszertani kiadványok (füzetek, CD) kiadása szerepel. A központ tevékenységi köre tovább bővült, működési körébe vonta az iskolai oktatást is, ma Pedagógia Módszertani Központ néven végzi sokrétű feladatait. E rövid idő alatt sikerült együttműködést kiépítenie a Komensky Egyetemmel, továbbképzést szerveznie, a szlovák nyelv oktatásának modern (elektronikus) formáiról, együttműködve a szerbiai és romániai szlovák iskolákkal, bekapcsolódnia a náluk már hagyományos vándorversenybe. Bekapcsolódásával új színt vitt a versenybe, az alföldi szlovák reáliák beemelésével a verseny tematikájába. A verseny diákok által írt dolgozataiból tanulmánykötetet adott ki. Ebből az alkalomból a Slovenčinár módszertani folyóirat nemzetközi kiadványként jelent meg.
Az iskolai munka eredményességének egyik mutatója a felsőfokú oktatásba felvettek aránya. Általános iskolai végzettjeink 70 %-a gimnáziumunkban folytatja tanulmányait. Gimnáziumi oktatásunk szakmai színvonalát jól tükrözi a gimnáziumok rangsorában elfoglalt rangos helyünk, a fejlődés pozitív irányú mutatói, illetve a pedagógiai hozzáadott érték.
| Iskola | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | átlag | fejlődés |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Szlovák Gimn.Bcs. | 57,1 | 50 | 36,4 | 73,3 | 71,4 | 57,1 | 18,18 |
| Belvár. Gimn.Bcs. | 80 | 89,1 | 78,1 | 74,6 | 82,8 | 80,7 | -0,18 |
| RFG Bcs. | 71,9 | 78,8 | 81,9 | 71,1 | 84,4 | 77,8 | 14,18 |
| Evang.Gimn.Bcs. | 64,6 | 51,6 | 40,6 | 50,5 | 42,5 | 51,5 | 14,86 |
| Tevan A.Gim.Bcs. | 37,5 | 35,7 | 38,5 | 42,3 | n.a. | 38,4 | 2,7 |
| Széchenyi Kö.Bcs. | 52,2 | 74,1 | 50,0 | 72,3 | 59 | 61,2 | 12,97 |
| Gépészeti Szki.Bcs | 38,3 | 46,4 | 61,6 | 58,8 | 46,1 | 49,9 | 5,89 |
| Szlovák Gimn.Bp. | 28,6 | 20 | 40 | 15,4 | 16,7 | 24,6 | -17,53 |
| Román Gim.Gyula | 51,4 | 59,6 | 78,9 | 69,2 | 72 | 67,3 | 38 |
| Szerb Gimn.Bp. | 20,6 | 16,7 | 61,1 | 13,6 | 26,9 | 25,8 | 5,19 |
| Horváth Gim.Bp. | 61,5 | 32,1 | 100 | 88,9 | 20,8 | 54,5 | 19 |
Forrás: A középiskolai munka néhány mutatója 2006 Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Az elmúlt évek fejlődésének eredménye, hogy végzőseink tehetségének és szorgalmának és a gimnáziumi képzésünk színvonalának köszönhetően kimagaslóan jó eredményeink születtek a felsőfokú továbbtanulás során:
Vannak tanítványaink szlovák óvodapedagógusi, tanítói, tanári, és gyógypedagógusi szakokon is szép számmal. Volt diákjainkkal tartjuk a kapcsolatot, gyakran meglátogatnak bennünket. Megállják a helyüket, 2007-től pedig Köztársasági Ösztöndíjas volt diákunk is van, akire nagyon büszkék vagyunk. A gimnáziumi munka eredményességének azonban nem lehet egyetlen, kizárólagos mutatója a felvételi arány. Azok a társadalmi – gazdasági változások, amelyek térségünket sújtják (leszakadó, hátrányos helyzetű kistérségek, munkahelyek hiánya, családok elszegényedése, kilátástalansága, munkanélküliség), végzőseink pályaválasztását is befolyásolják. Diplomát szerzett volt tanítványaink többsége nem tér vissza Békés Megyébe, boldogulását az ország fejlettebb régióiban keresi, sok tehetséges diákunk a felsőoktatás helyett szakmát tanul, vagy a felsőfokú szakképzést választja. Diákjaink döntéseit magas színvonalú pályaorientációs munkával támogatjuk.
A stabil, megerősített és következetes kétnyelvű oktatásnak köszönhetően tanulóink eredményesnek bizonyultak a kétszintű érettségi vizsgák követelményeinek teljesítésében is. Az emelt szintű vizsgákon szlovák nyelv és irodalomból, történelemből, biológiából, matematikából, angol és német nyelvből tanulóink 90 %-a jeles eredményt ért el. Az utóbbi néhány évben új lehetőségek nyíltak meg tanulóink előtt köszönhetően a Szlovák Köztársaság anyagi támogatásának – a nyelvtanulás, Szlovákia történelmének, kultúrájának megismerése terén. A 11. és az érettségiző osztály pályázó és felvételt nyert tanulói háromhetes nyelvi és szakmai képzésben vehetnek részt Modrán, részt vehetnek a Határon túli szlovák fiatalok számára szervezett szlovákságismereti vándortáborban, általános iskolai és középiskolai tanulóink a hroneci Ismerd meg gyökereidet táborban, a Detvianska Huta-i, illetve 2009-ben lučatini erdei iskolában. Az anyaország segítségének köszönhetően is nő az érdeklődés a szlovákiai egyetemi tanulmányok és tanulmányi ösztöndíj iránt (2009-ben négy tanuló nyert el szlovákiai ösztöndíjat). Jó kapcsolatokat ápolunk a városban működő szlovák intézményekkel, civil szervezetekkel. Szándékunk, hogy továbbra is eredményes kapcsolatban álljunk intézményünk társadalmi hátterével. Tanáraink és diákjaink bekapcsolódnak a közéleti tevékenységbe (mint önkéntes csoportvezetők, szervezőmunka). Új értékteremtésben, értékeink megóvásában gyümölcsöző az újra felfedezett együttműködés a környező országokban (Románia, Szerbia) élő délalföldi szlovákokkal. Gimnáziumunk bekapcsolódott a Délalföldi szlovák reáliák nevet viselő vándorversenybe, a nagylaki J. G. Tajovský líceummal közös projektet nyújtottunk be az Európai unió az esztétikai nevelés területeit érintő pályázatába.
2000 óta Békéscsaba a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusának székhelye. A főkonzulátus jelenléte városunkban hozzájárult szlovák nemzetiségünk önbecsülésének és presztízsének növekedéséhez. Afőkonzulok (Štefan Daňo, Ján Süli) és a konzul (L. Tischler) mindig segítségünkre voltak a szlovák kultúra bemutatásában, a Szlovákiával folytatott sokrétű kapcsolatok közvetítésében és intézésében. Látogatásukkal, érdeklődésükkel megtisztelték intézményünket a Szlovák Köztársaság elnöke Rudolf Schuster, a Magyar Köztársaság elnöke Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc, a Szlovák Köztársaság kormányának elnökhelyettese Csáky Pál, oktatási minisztere Szigeti László, Juraj Migaš nagykövet úr, delegációk Thaiföldről, Kazahsztánból és Japánból. Az iskola és kollégium épületei az évek során elmaradó rekonstrukció hiányában teljesen elhasználódtak, a tető beázik, az elektromos hálózat teljesen elavult, további terhelése veszélyes, a szigetelés, vakolat omlik. Belső és külső szigetelésre, burkolatcserére, akadálymentesítésre van szükség. Évek óta rendelkezünk egy átfogó mőszaki – szakmai felmérésen alapuló felújítási tervvel. A fejlesztési – felújítási, eszközfejlesztési ilyen volumenű igények teljesítésére, forrás biztosítására nincs lehetőség. Fenntartónk az ÚMFT fő célkitőzései szerint a megcélozható pályázati összeghez igazította fejlesztési elképzeléseit és pályázatot nyújtott be a DAOP 2007-4.2.1/2. F kódszámú kiírásra. Ezen a pályázaton fenntartónk és iskolánk elutasítást nyert. A nagy rekonstrukció elmaradása mellett kisebb korszerűsítést hajtott végre intézményünk: ablakok cseréje (20 millió Ft.), főtéskorszerűsítés (30 millió Ft.), játszótér felújítás (11 millió Ft.).
A békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium hatvan éves működése alatt a város és a Dél – alföldi szlovák iskolai és kulturális életében elismerésre méltó történelmi szerepet játszott. Ezt a szerepet ismerte el a BMJV. Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 1998-ban a „Csabai Szlovákokért” kitüntetés adományozásával. Az Országos Szlovák Önkormányzat 2009-ben a Dabas – Sáriban rendezett Magyarországi Szlovákok Napján adta át a 60 éves intézménynek a „Kissebségünkért” kitüntető címet.
„Istenem, taníts meg bennünket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívekre tegyünk szert”
